Alakor


Az alakor eredete

Zarathustra, az ókori perzsa bölcs és tanító így írt az ősi búzáról: 
„Ebben a szem búzában az univerzum és a természeti erők minden törvénye benne foglaltatik. Ő a legnagyobb tanító.”

Az alakor korunk újra felfedezett búzája. Egyike az emberiség első gabonáinak. Latin megnevezése: Triticum monococcum ssp. monococcum A búza nemzetségének valamennyi tagja a vad alakorból vezethető le, vagyis ebből fejlődött ki később az összes ma termesztett gabonafaj. A Kárpát-medencébe nyolcezer évvel ezelőtt bekerült pelyvás búzafaj a római korig általánosan elterjedt volt. Nevét is feltehetőleg valamelyik őskori kultúrától örököltük.

Az idők során a ma általánosan termesztett nagyobb hozamú, de jóval magasabb agrikultúrát és gondoskodást igénylő, könnyen csépelhető közönséges vagy vetési búza fokozatosan kiszorította az alakort.

Hazánkban egészen a 19. századig kisebb területeken még előfordult, ezt követően azonban eltűnt a termesztésből. Változatai Dél-Európában és Anatóliában a 20. század második feléig még szórványosan megtalálhatók voltak. Véglegesen csak a nagyüzemi birtokok kialakulásával szorult ki a termelésből, mivel terméshozama kisebb, feldolgozása pedig drágább, mint a nemesített fajtáké.

 

Az alakor kiváló tulajdonságai

Az alakor terméshozama viszonylag alacsony, ezért a nagyipari gabonatermesztés mellőzi.
Ennek ellenére az ősbúza kiváló termesztési tulajdonságokkal bír: soha nem keresztezték más növénnyel, így különösen ellenálló a kártevőkkel szemben, a legrosszabb minőségű talajon is megél. Fagyállósága és sótűrése nagyon jó, így bírja a szélsőséges időjárási viszonyokat, s mindenféle gyomnövényt kiirt, elnyom maga körül. Pelyvás gabonaféle, ami szinte az összes betegséggel szemben ellenálló, mivel a pelyva hermetikusan elzárja a külvilágtól a búzaszemet, így az védve marad a szennyeződéstől, a fertőzésektől.

Ősszel és tavasszal egyaránt vethető. Különösebb talaj-előkészítés sem szükséges hozzá. Biotermesztésre kiváló, mivel természetes ellenálló képessége miatt tápanyag-utánpótlást, növényvédelmet nem igényel, tehát nem kell permetezni. Így a héjszerkezete is vegyszermentes, ezért teljes kiőrlésű változata is tökéletes tisztaságú. Az egyszer elvetett magból kifejlődő növény akár három évig is (!) aratható. Allelopatikus hatása miatt még a parlagfüvet is kiirtja.

A legmeglepőbb tulajdonsága talán mégis az, hogy a vadak sem mennek be az alakorbúza-táblába, mert a szára és a kalásza erős, szúr, és nagyon sűrűn nő.

Önmagában javítótakarmány, de takarmánykeveréknek is termeszthető. A vele etetett állatok gyorsan gyarapodtak, ám nem zsírosodtak el. Egykoron kását, pogácsát lepényt, kenyeret sütöttek belőle.

 

Az alakorbúza beltartalmi értékei

A nemesítésmentes változatára jellemző a magas vitamin-, ásványianyag-, antioxidáns- és esszenciálisaminosav-tartalom. Például a nemesített búzával összehasonlítva az alakor 40-szer több A-vitamint tartalmaz. Olyan antioxidánsok vannak benne, amelyeket csak sokkal drágább olajos magvakkal tudunk pótolni.

Ugyanakkor a nagyszerűsége és az értéke éppen az ősiségéből fakad. Az alakor természetes módon hordozza magában az összes gabonához képest a legmagasabb tápértékeket. Minden esszenciális aminosav megtalálható benne.

Az alakor, az ősi kultúrák kenyérnövénye értékes aminosavtartalmánál, gazdag mikroelem-összetételénél és alacsony szénhidráttartalmánál fogva a reformkonyha ideális gabonája lehet.

A teljes kiőrlésű lisztjéből készült kenyér, tészta és étel könnyen emészthető, sokáig eláll, és csekély ballaszttartalmú. A rozskenyérre hasonlító és a diós kenyérre emlékeztető ízű kenyere igen tápláló, sokáig nem szárad ki. A búzafajok közül az alakor bír a legmagasabb, szárazanyagra számított nyersfehérje-tartalommal. A lizin és egyéb esszenciális aminosavak vonatkozásban különösen jó értékekkel rendelkezik. Alacsony gliadintartalma a lisztérzékenyek számára is előnyös lehet. A mai termesztésben lévő búzákhoz képest vastag maghéjából készült korpája ásványi elemekben (magnézium, cink, vas) gazdagabb. A pelyvalevelek burokként védik a szemet a különböző veszélyektől. A nemesítés során a maghéj vastagsága csökkent. A magnak ez a része nemcsak az ásványi anyagok, hanem az esetleges szermaradékok és gombatoxinok felszaporodási helye is, így ennek vékonyodása veszélyt jelenthet. Az élelmiszer-szennyezőanyagok ugyanis könnyebben bekerülhetnek az endospermiumba, mint a vastagabb maghéjjal rendelkezőknél.

 

Az alakorbúza és a glutén

Az alakor fehérjéje is glutén, azaz sikér, mint minden gabonáé.
A különbség a fehérjemolekula felépítésében van. A búza és a tönköly fehérjéje igen nagy arányban (40–45%) tartalmaz glutaminsavat. A nemesített alakornál ez az érték 34%. Ez azért fontos, mert a glutaminsav erősen savas, minél több van belőle, annál több vizet tud megkötni a fehérje. De ez azzal is jár, hogy nehezebben emésztjük.
Az alakor fehérjéjének aminosav-összetétele sokkal változatosabb. Az agresszív glutaminsav helyén olyan aminosavak találhatók, amelyek sokkal inkább elengedhetetlenek, mint károsak az emberi szervezet számára, valamint az ezekből felépülő fehérjét jóval könnyebb megemészteni, így a felszívódás helyére már nagyrészt emésztett formában kerül. A szervezetünk is jó fehérjeként azonosítja, így nem okoz allergiás reakciót.
Ez az oka, hogy sok gluténérzékeny ember tudja fogyasztani az alakort. Valamint egyik alakor sem tartalmaz alfa-gliadint, amely ugyancsak rendkívül allergén anyag. Elsőként a biorezonanciával dolgozó természetgyógyászok jöttek rá erre, majd azok az orvosok, akiknek gluténérzékeny, de alakort fogyasztó pácienseik vizsgálati eredménye javuló tendenciát mutatott. 
Ennek ellenére – a Nébih állásfoglalása alapján – az alakor nem tekinthető gluténmentes gabonának.

Forrás: vtm.hu

 

Webáruház készítés
izzypay_hu